Bemutatkozik a RevitalityBaby

A RevitalityBaby Termékenységi Központ egy elhivatott szakemberekből álló csapat, amelynek tagjai azt tűzték ki célul, hogy természetes módszerekkel küszöböljék ki a modern korra jellemző, és egyre gyakoribbá váló termékenységi problémákat. A KSH adatai szerint az elmúlt évtizedek hazai élveszületéseinek sajátos jellemzője a hullámzás, amelyet az 1950-es és 1970-es évek születési hullámhegye, majd az 1980-as évektől egy tartós és jelentős csökkenés, az ezredfordulót követően pedig egy újabb, a korábbinál alacsonyabb szinten történő stagnálás jellemez.

Ennek egyik oka a termékenységi képesség jelentős romlása. Ez a tényező az, amellyel lehet és érdemes is foglalkozni, hiszen szinte valamennyi kóros elváltozás visszafordítható a megfelelő megközelítéssel és módszerekkel.

Éppen ezért a meddőség diagnózisába azonnal belenyugodni nem érdemes, inkább sorra kell venni azokat a tényezőket, amelyek a helyzet kialakulásához vezettek. A probléma általában több tényezős. Fontos tudni, hogy csodamódszer nem létezik: nincs egy olyan pirula, amely egy csapásra megold minden gondot. Csapatunk kidolgozott egy átfogó, babavárásra felkészítő komplex programot, amelynek keretében a párokat bevezetjük egy olyan életmód kialakításába és elsajátításába, amely hozzá segíti a szervezetet a kóros folyamatok leküzdéséhez, azoknak a szervezet természetes regenerációs képességén alapuló visszafordításához. A programban résztvevők szakembereink által teljeskörű támogatásban részesülnek. A  cél egy optimálisan működő szervezet, amely önjavító képességének támogatásával visszanyerheti saját, természetes reprodukciós képességét.

Az eredményhez szükséges a tanulás, megértés önmagunk- és a testünk működésének alapos ismerete, az összefüggések felismerése, egy olyan életmód kialakítása, amelynek segítségével a szervezet újra egyensúlyba kerülhet és visszaállíthatja saját, természetes készségeit, beleértve a szaporodás képességét is.

Módszereink

Módszerünk három szakterület – az andrológia, nőgyógyászat,  biokibernetika és közel 50 év szakmai tapasztalatát ötvözi, szorosan együttműködve egymással, a holisztikus szemlélet jegyében.

Az embert teljes egységként kezelő, egyénre szabott terápiás módszerekkel dolgozunk.

A módszer szerves részét képezi

  • egészséges táplálkozás elsajátítása
  • minőségi pihenés megtanulása
  • könnyed mozgás beépítése a mindennapokba
  • mentális egészség támogatása
  • pozitív életszemlélet kialakítása 
  • elektroszmog hatások feloldása

Módszereinknek köszönhetően a megtermékenyítő és a fogamzási készség egyaránt kedvezően változhat.

Filozófiánk

Azt valljuk, hogy az emberi szervezet alapvetően képes arra, hogy természetes úton helyreállítsa saját, optimális működését és vissza tud fordítani különböző kóros elváltozásokat, köztük olyanokat, amelyek kedvezőtlen hatással bírnak a reprodukciós képességre.

Holisztikus, azaz minden aspektusra kiterjedő szemlélettel közelítjük meg a termékenység témakörét. Egységként tekintünk a szervezetre, amely, ha jól működik, akkor képes ellátni reprodukciós feladatait is.

Mely problémára kínálunk megoldási lehetőségeket?

Elsősorban a funkcionális meddőségre, mely átmeneti és visszafordítható. Az elsődleges*, vagy másodlagos meddőség** problémája egyre több párt érint, nőket és férfiakat egyaránt. A funkcionális meddőség a kialakulásának természete miatt egyre nagyobb számban tapasztalható, viszont épp a mögöttes okok megszüntethetősége miatt reverzibilis, tehát visszafordítható állapot.

Az elmúlt 80 évben a spermiumok minősége 50 százalékkal romlott, ami már önmagában is komolyan megnehezíti a megtermékenyítés esélyét. Az örökítőanyag minőségének romlása többek között a mozgásszegény életmódra, a nem megfelelő táplálkozásra, a légszennyezettségre, vagy éppen a túlterhelő elektromágneses és radon sugárzásokra vezethető vissza.

Nők esetében gyakoriak a hormonális problémák, étkezéssel-, testsúllyal kapcsolatos zavarok, a mikrobiom egyensúlyának felborulása, az endometriózis, a myoma jelenléte, az inzulinrezisztencia, vagy a petevezeték elzáródása, a korai petefészek kimerülés, a korai menopauza megjelenése, amelyek szintén a meddőség okai lehetnek.

* Elsődleges, primér meddőség: korábban nem volt terhesség (a meddő párok kb. 40 %-ára jellemző).
** Másodlagos meddőség: volt korábbi terhesség, annak kimenetelétől függetlenül(a meddő párok kb. 60 %-a tartozik e csoportba.)  forrás: diagnózis.hu

 Kiknek a jelentkezését várjuk?

Központunkba várunk minden olyan párt, akiknél késik a gyermekáldás vagy tudatos gyermekvállalásra készülnek. Meglévő kórelőzmények alapján, személyre szabottan állítjuk össze a programot, amely nem csak páronként, de  személyenként is eltérő, hiszen nincs két egyforma szervezet.

Az első konzultációra a pároknak együtt javasolt érkezni. Egészségi állapotuk felmérése után egyénre szabott terápiás módszereket ajánlunk. Ezek lelkiismeretes betartásában a pároknak döntő szerepük van, hiszen az ő kitartásukon és elhivatottságukon is múlik a program sikere.

Rendkívül fontos szem előtt tartani, hogy az évek, vagy adott esetben évtizedek alatt kialakult károsító folyamatokat nem lehet néhány héten belül visszafordítani. Kellő kitartással és következetességgel azonban olyan eredményeket lehet elérni, amelyek nem csak rövid-, de hosszú távon is jelentős javulást eredményezhetnek.

Általában 14 hét az elköteleződés, így azoknak javasolt részt venni a teljes programban, akik képesek ennyit áldozni az idejükből egy új élet létrehozására Azok számára is kínálunk lehetőséget az állapotuk optimalizálására, akik nem tudnak elköteleződni ennyi időre. Ugyanakkor a legjobb eredmény elérése érdekében, mi a teljes programban való részvételt ajánljuk! A terápia megkezdése előtt lehetőséget biztosítunk Nyílt-napon való részvételre.

kiemelt

Szakembereink

Dr Erdei Edit PhD

andrológus, urológus főorvos

“Hosszú életutam és több, mint 40 éves szakmai tapasztalatom alapján fontosnak tartom a férfiak esetében is hangsúlyozni az egészségügyi problémák emberközpontú és holisztikus megközelítését. Ezért a termékenység minél tökéletesebb helyreállítása érdekében egy olyan komplex programot dolgoztunk ki, amely invazív beavatkozások nélkül növeli a termékenység esélyeit .”

Dr. Juhász György

szülész-nőgyógyász főorvos

 

“Az élet csodája a termékenységgel indul.
Legszebb hivatás az élet létrejöttének segítő szolgálata.
Ezt szeretném megvalósítani a modern tudomány legkorszerűbb eszközeivel, összhangban a természettel.”

Lednyiczky Gábor

klinikai biokibernetikus

“A szöveti folyamatok összhangja meghatározza a szervezet teljesítőképességét. Mindenkinek abban segítek, hogy közel kerüljön ahhoz a belső egyensúlyi állapothoz, ahol ez megvalósul.
Ezen munkámon belül 1987 óta veszek részt holisztikus termékenységi programokban.
Jelen programunk több, mint 100.000 sikeres felkészítés tapasztalatait ötvözi.”

kezdjük el

Készen állunk, hogy segítsünk. Természetesen.

Hogyan kezdd el?

Foglalj időpontot szakorvosi állapotfelmérésre és konzultációra

Online időpontfoglaláshoz kattints a gombra:

Email

info@revitality.hu

telefon

+36 30 410 1744

Központ

Matrix Holistic Center
VI. Hajós utca 32.

SZÉP kárty és Egészségpénztári elfogadóhely

SZÉP kártyák:

  • OTP SZÉP kártya
  • K&H  SZÉP kártya
  • és nemsokára az MKB is elérhető lesz

Egészségpénztárak:

  • OTP Országos Egészségpénztár
  • Patika Önkéntes KölcsönösEgészségpénztár
  • Allianz Hungária Egészség és Önsegélyező Pénztár
  • AXA Önkéntes Egészségpénztár
  • MKB Pannónia Egészség és Önsegélyező Pénztár
  • Aranykor Önkéntes Egészségpénztár
  • Vitamin Egészségpénztár
  • Medicover
  • Erste Egészségpénztár
  • Winterthur Egészségpénztár
  • Prémium Egészségpénztár
  • K&H Medicina Egészségpénztár
  • Honvéd Egészségpénztár
  • Servus Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár
  • Tempo Egészség- és Önsegélyező Pénztár
  • Új pillér

Ha nem találod a tiéd, akkor hívj minket és felvesszük a kapcsolatot velük.

Több információért jelentkezz itt






Top Megszakítás